Ajándék csak nektek, mert ajándék amit kapunk tőletek!

Túlhaladtunk a fél ezren! Sokan vagyunk! Nagyon örülök! Még többet, és többet!
Az elmúlt héten színjátszótáborban voltam, Erdélyben, és nagyon jól telt, rengeteg új barátot szereztem! Egész nap órákra jártunk, rengeteg mindent tanultunk a színészkedéssel kapcsolatban, majd a végén egy darabot is előadtunk, amely hatalmas sikert aratott (háromszor is visszatapsoltak minket). Sajnos a könyvvel emiatt nem tudtam foglalkozni, de már alig várom, hogy leülhessek és hosszú oldalakat írhassak, arról, hogy a négy szereplőnk miként járja a számukra kijelölt utat, hogyan kerül ki a bajból, miként keveredik össze a rosszal és hogyan oldja meg a problémákat. Ti is várjátok, remélem, hiszen minden oldal közelebb visz ahhoz a célhoz, ami miatt létre jött ez a blog; hogy teljes egészében elkészüljön a könyv! Köszönjük a sok támogatást MINDENKITŐL /bocsánat, a lista túl hosszú, rövidre fogtam/ és fogadjátok szeretettel az ajándékot, amit most kaptok tőlem, mert (ugyan fáradtan, de) jó kedvemben ültem le ide. /Bekezdést nem tudtam csinálni :S Bocsi/ ~ /Kommenteket!/

2. fejezet
(részlet)

- Zoey, biztosan ez volt az? - kérdezte Nora aggódó arckifejezéssel.
- Igen egészen biztos, még hányszor kérdezed meg?
- Jól van, na, csak én másikra emlékszem.
- Tuti ez volt. Látod? ARCANUS DRACOS. Ez volt.
- Igen, én is erre emlékszem. - vetette oda Lizz.
A vastag bőr kötéses könyven csak a cím díszelgett, s azon kívül egyetlen cetli volt. Rajta semmi írás vagy rajz. Semmi.

-Háromra, jó?
Nora és Lizz bólintottak. Egy... kettő... három...
A lányok megfogták a könyv borítóját és megpróbálták kinyitni. De csak próbálták. Nem sikerült. Pedig egyetlen lakat sem zárta le azt.
A könyv érintése elsőre égetett, de miután mindhárman megérintették, mintha dorombolni kezdett volna. Persze csak a fülük szórakozott.
- Most mi legyen? - tette fel a kérdést Nora, a csukott könyvre nézve. - Visszatesszük és itt hagyjuk, úgy, ahogy volt? Feladjuk?
Zoey és Lizz egyszerre ránézett Norára. Pillantásuk mindent elárult.
- Te hallottál már olyat, hogy Zoey Archukan feladja ? - morgolódott Lizz csípőre tett kézzel, majd válaszolt is. - Persze, hogy nem! Tudhatnád!
Nora, egy "Oké, oké, megértettem!" pillantás után Zoeyra nézett, aki már rég másra figyelt.
- Mi lehet ez a cetli? - kérdezte és ujjával megérintette. Abban a pillanatban hihetetlen dolog történt. Az írástalan cetlin egy apró, két soros versike jelent meg:

A könyvet csak az nyithatja,
Aki a megoldást tudja.

A lányok félhangosan olvasták egyszerre a kis versikét, és amint az utolsó betűhöz értek, fejük erősen megsajdult, s emellett a szívük mellett világított valami.
Egy röpke pillanatra elvesztették eszméletüket, de szerencsére még mielőtt egymás hegyére-hátára estek volna, újra maguknál voltak. Egymásra néztek tátott szájjal és teljesen egyszerre mondták: -Ott!
És igen, el kell ismerni, ott volt. Lizz oda szaladt és kihúzta a könyvből kilógó lapokat. Ámuldozva néztek felé. Csupa betű volt rajta. Latin betűk. Meg + és *. A sok felhalmozott írásjel együtt nem adott ki semmit értelmeset. A betűk hiába voltak egymás mellett, együtt értelmetlen szavakká váltak.
Szótlanul leültek az asztalhoz és gondolkodni kezdtek. Addig még eljutottak, hogy biztosan egy titkosírással van dolguk. De megfejteni, nem tudták.
Aznap ritka csúnya idő volt. Főleg akkor, estefele. Hirtelen mennydörgött egyet és villámlott. Nora, Zoey bal oldaláról felnézett és az ablakban egy árnyékot látott. Egy hosszú sikoly... és utána semmi... csak a halálos csönd...