Csak egy apró részlet :)

***

Hangos madárcsicsergés ébresztette az amarani fiatalokat és a törpét. (...)

Miután megmondták udvariasan Edgarnak, hogy szeretnének kicsit négyen maradni, és a törpe elment sétálni, összeültek. És komolyan elkezdtek gondolkodni.

De nem sokra jutottak. Egy idő után már idegesítette őket, hogy semmi nem jut eszükbe, hogy semmit nem tudnak kiötölni, úgyhogy egy rövid szünetet tartottak. Nora és Zoey elmentek sétálni, Danny lement a patakhoz felfrissülni, Lizz pedig tett egy kört repülve, hogy megkeresse Edgart.

Sárkányként más törvények voltak. Ilyenkor inkább állatként viselkedtek, mint emberként. Felerősödtek az érzékszervek, és a vadászösztön is felszínre került.

Lizz csak úgy suhant a levegőben. Nem igazán számított a gravitáció, most repült. Zöld pikkelyeiben tükröződött a Nap fénye, s szárnyának hártyáján keresztül átsütött. Szemei a mezőt vizslatták. Miért nem Nora jött őt megkeresni?

Pár percig még szemei a réten legelésztek, amikor meglátta a törpét. Sokkal nehezebb volt őt megtalálni, mint egy embert, mivel sokkal kisebb volt.

Lizz zuhanó repülésbe kezdett, célba véve az Edgar előtt lévő egy négyzetmétert. Már nemigen koncentrált a repülésre, hiszen azt csukott szemmel is megtudta volna csinálni. A repülés a sárkányok vérébe van kódolva, csakúgy, mint a sellőknek az úszás. Így a lány (sárkány) mást is észrevett.

A bőrük sokkal érzékenyebb, s mivel az állati ösztönök uralkodnak hajszál pontosan meg tudta mondani Lizz, hogy mi történt. A levegő hőmérséklete emelkedett. Méghozzá - hajszálpontosan - 25 C°-ról 31 C°-ra. Ez képtelenség, gondolta Lizz, és azt próbálta, hogy visszavigye 25 C°-ra, de nem sikerült. Már csak éppen annyi ideje maradt, hogy a talaj felett tíz centivel visszaváltozzon és kecsesen Edgar előtt huppanjon le.

- Szia! - köszönt a lány.

- Ó, megyünk? - kérdezte a törpe, de Lizz már nem nézett rá.

Feltekintett az égre, mert már amikor repült érezte, hogy van valaki mögötte. És jól sejtette.

A látóhatár szélén egy tűzpiros pont jelent meg az égen. Ahogy közeledett Lizzék felé, annál jobban ki lehetett venni a formáját. Egy madár volt, körülbelül páva nagyságú. Egy pávához is hasonlított;szépsége határtalan volt, s hosszú farktollai ezt még jobban kihangsúlyozták.

Aranysárgától a vörösig minden színárnyalat  megtalálható volt a tollában, s a Nap fénye csillogott rajta. Szeme fekete volt, mint az éj.

Ez egy főnix volt. Szárnyait kitárta, úgy közeledett lassan az égen. S amikor közel ért Lizzékhez kinyitotta csőrét és hangot adott ki. Nem csiripelt, mint egy pacsirta, nem is krákogott, mint egy varjú. Az ő hangja teljesen más.

Két színe is volt. A mélyebb hangszín lágy volt és kellemes, szívhez szóló. Ám volt benne egy magas él is, egyféle határozottság, ami még tekintélyesebbé tette a főnixet. szeme csillogott egy pillanatra.

Az égen tovább repült, s egy pici piros pontként tűnt el a horizontról.

A hőmérséklet visszaesett normálisra.

Lizz némán meredt az égre, a kék égre, ahol az előbb még a főnix szeme rájuk csillogott. Talán még kacsintott is, gondolta.

Valaki megkocogtatta a kezét.

Lizz tekintete Edgarra esett.

- Jól vagy? mehetünk?

A lány némán bólintott.

Egy hang nélkül átváltozott azzá a gyönyörűséges, zöld vaddá, aki ott lakozott benne, s Edgar könnyedén felugrott a farkára, felmászott a hátára. Egy jó nagy tüskébe kapaszkodva elindultak visszafelé.

***