Négy alak kuporgott egy sötét
szobában.
- Értitek? Meg kell keresni
azokat a rohadt elemeket és azt a gyűrűt! – kiabált három gyerekkel egy nő.
- Igen, de… öhm… Mandrahgora? –
kérdezett a lány.
- Még mindig a királynő vagyok,
Walerine, ne felejtsd el, kivel beszélsz! – ordított a nő.
- Elnézést – húzódott össze egy
kicsit Walerine, de flegma testtarását meghagyta – de hol a francba keressük?
- Walerine! – szólt rá az egyik
fiú.
- Fogd be a szád, Python! Választ
várok az anyádtól, te pedig belebeszéltél. – válaszolt a lány.
- Honnan tudnám, édes Walerine? –
mondta Mandrahgora királynő, de szavai egyáltalán nem hangzottak szépeknek. –
Castan, te mit mondasz? – kérdezte, bár nemigen adott senki szavára.
A másik fiú a gondolataiba
burkolódzott, és most, hogy hallotta a nevét felébredt.
- Semmit. Megyünk, megkeressük,
azt szevasz.
- Jaj, édes istenem! Ha tudná
apád, a Sötét Birodalom hadvezére, hogy ilyen csapnivaló fia van! Castan! Ne
felejtsd el, hogy Banas unokája vagy, annak az embernek, akire a Birodalom a legbüszkébb!
Úgyhogy bizonyítsd, milyen családból származol! – ordított.
- Rendben, királynő.
- Helyes. – mosolyogni próbált,
de Mandrahgorától csak a vicsorgásra telik.
- Anyám… - lépett be egy
harmadik, kisebb fiú a sötét lyukba.
- Menj el, Rigin – szólt Mandrahgora.
- De…
- Húzz el, öcsi! – kiáltott
Python.
A fiú engedelmesen távozott.
- Minden érthető?
A három alak a sötétben
bólintott.
- Rendben. Menjetek aludni.
Walerine, te pedig indulj. Még az éjszaka alatt Amaranba kell érned.
- Úgy lesz királynő.
