Iskola

Már túl is vagyunk az első iskolai héten. Nem mondom, hogy könnyű volt, hiszen máris elkezdtünk gyakorolni mindenfélére; a dolgozatokra, felelésekre és főleg a felvételire és az angol nyelvvizsgánkra.
A napi teendők miatt nemigazán írtunk sokat, de jó hír, hogy rengeteg dolgot megbeszéltünk a könyvel kapcsolatban, és biztosan mondhatom, hogy izgalmas lesz! A történet kitalálásának utolsó fázisában vagyunk, már csak a Happy End-et kell kitalálnunk és kész lesz a történet. Ám leírásban még ehhez képest kicsit le vagyunk maradva, de szeptember közepén mindig szokott jönni a " most kell könyvet írni " érzés, és onnantól semmi se állíthat meg minket, se töri óra, se ebéd, se a kifogyott toll. Ez biztos, a szeptember eleje nálunk mindig ilyen "álmos" szokott lenni, de ennek hamar vége lesz. És akkor csak úgy jönnek majd a szavak!

Addig is egy részletecske.

***

De jó a papának, gondolta Nora, neki csak 9-re kell beérnie az irodájába! Nora apja az egyik híres tévécsatornánál dolgozott és egy késő délutáni műsorért volt felelős, tehát nem volt szükséges, hogy már reggel fél hétkor az alkalmazottaknak dirigáljon.

- Szia, Nora! Csini az új ruhád! – hallotta Nora az ismerősen gúnyos hangot a háta mögül – A szemétdombon turkáltad, vagy egy hajléktalantól kérted kölcsön?

Nora megfordult és nem csodálkozott: Vanessa McCaney állt előtte. Szőke nősen nevetett a saját viccén.

Harag ébredt Norában, bár tudta, nem szabad azt mutatnia, hogy ideges. Eközben a gondnok épp egy festékekkel teli polcszekrényt tolt valami guruló szerkezeten. Próbálta betolni a műhelybe, aminek bejárata nem messze volt Vanessától. Bárcsak az összes festék McCaney-re borulna!

És ekkor csoda történt. A szerkezet, amelyiken a festékek voltak, elakadt és az összes festék kiborult – egyenesen Vanessa McCaney-re!

- Ááá! – ijedt meg Vanessa. Amikor látta Nora önelégült arcát, ezt mondta neki:

- Te voltál, te… boszorkány! – aztán halkan ezt mondta – Az új ruhám, a szép szőke hajam! – és sírva hazafutott lefürdeni és hajat mosni.

- Ez szép volt, öcsém! – dicsérte Lizz Norát, és hátba veregette. – Hogy csináltad?

- Nem… nem tudom! – fakadt ki Norából – Csak azt kívántam, bárcsak rádőlne, és, és megtörtént. Pusztán a véletlen műve, nem csináltam semmit! – most már ő is mosolygott az egészen.

***

Egy idézet nektek:

Az ember halad botorkálva is, nem olyan jól, mintha nem botorkálna, lassabban persze, de halad.
Samuel Beckett