A Bevezető

Megígértem, hogy ma valami meglepetést kaptok. Hát íme: most elolvashatjátok a teljes Bevezetőt! Jó olvasást!

***

Bevezető

H

árom nyolcadikos lány ült az iskolaudvar egyik padján. Beszélgettek.

Az iskolaudvart sok, örömtelien játszó gyerek töltötte el. A fák és bokrok szép és természetes zöld környezetté tették az iskolának e forgalmas részét.

De nem csak az udvar volt csinos. A három lány is sugárzóan szép volt. Az egyikük neve Nora Wavel volt. Bátortalan, félénk, de mindig vidám. Vállát verő szőkés-barnás haja csillogott a napfényben. Egy kopott zöld padon ücsörgött. Mellette ült barátnője, Alizia Scott, akit társai csak Lizznek neveztek. Ha azt mondom, ami a szívén az a száján, mindent elárulok. Neki tiszta szőke haja volt és kifürkészhetetlen zöld szeme. Enyhén hippi személyiség. A harmadik lány, aki szintén a padon foglalt helyet, Zoey Archukan, aki Brazíliából származott. Bölcs és kitartó, a szótárában nincs olyan szó, hogy feladás, reménytelen és rokonszavai az előzőknek. Gyönyörű szép csokoládé barna haja volt, kicsit sötétebb, mint bőre. Ő is vékony lány volt, akárcsak Lizz és Nora. Magasságuk különbözött: Zoey volt a legmagasabb, aztán Lizz és Nora. Öltözékük egyszerű volt, átlagos, mint más diákoké.

A tanulásról beszélgettek. Nem tartoztak a kitűnőek közé, de jó képességűek voltak. Már csak három hét volt az iskolából; a tesztek és dolgozatok időszaka. A kisebbek tanítónői kirándulásokat, játékos programokat szerveztek a kicsiknek. De persze nekik, a nyolcadikosoknak még tanulás és dolgozatírás volt ebben a három hétben.

A három lány között a most kiadott házi dolgozat volt a téma.

- Tehát akkor hárman egy ezer szavas házi dolgozatot kell írjunk egy olyan témakörben, amit mi döntünk el, de biztos, hogy azt tanultuk 5.-8. osztályban. Még mindig nem hiszem el, hogy Mr. Erlan ezt adta! - foglalta össze a dolgokat Lizz, felpattanva helyéről.

- De bizony, ezt adta. Plusssz… - nyújtotta a szót Nora – egy könyvtárban kell kutakodnunk. Szerintem az itteni megfelel.

- De még azt sem tudjuk, miről írunk. – figyelmeztette Norát Lizz.

Zoey, aki eddig csak a távolba révedt, megszólalt:

- Mit szólnátok, ha a görög és római istenekről írnánk? Az kitenne, talán többet is, mint ezer szót.

- Ez jó ötlet, Zoey! – díjazta Nora az ideát.

Lizz Erlan két szidása közben mondta:

- Igen, igen ez jó lesz.

Aztán csöngettek. Utolsó órájuk biológia volt. Felsiettek a tanterembe, észre sem véve, hogy a pad mögött, amelyiken ültek, egy bokor van, és két meredő szem őket bámulta. Aztán arra végképp nem gondoltak, hogy ehhez a két szemhez két fül is tartozik, ami kihallgatta őket. És hogy ehhez társul egy agy, ami máris kombinálni kezdett…

***

Éjszaka közepén egy sötét alak jelent meg egy épület előtt. Csak az aki, úgy ismerte még sötétben is a Sugarway lakótelepet, mint a tenyerét, csak az tudta, hogy a könyvtár előtt áll ez az alak. De mivel senki – főleg nem olyan, aki gyakran jár könyvtárba - nem volt ott, ez a sötét alak nyugodtan járkálhatott fel és alá, senki kutyája nem szólt rá.

Az utca két oldalán lámpaoszlopok voltak. Az idegen felemelte a kezét, és alig hallhatóan ennyit súgott: - Non lumen!

Erre a néhány szóra tőle száz méter sugárban minden lámpaoszlopnak kialudt a fénye. Így most már senki semmit sem látott.

Kivéve a sötét alakot. Ő olyan otthonosan mozgott a könyvtár udvarában - és bent is -, mintha minden délutánját ott töltötte volna. Megint néhány szó morgásával kinyitotta a könyvtár ajtaját és belépett. A riasztó meg se nyikkant.

A hatalmas, háromemeletes könyvtár ijesztőnek tűnt volna a sötétben, az óriási, padlótól plafonig érő polcszekrényekkel. Ám az idegen észre se vette ezeket a tényezőket. Elindult az egyik földszinti szekrény felé, ami nem messze volt a saroktól.

Végre odaért. Tarisznyájából kivett egy fénylő könyvet, és egy másik mögé dugta. Néhány polccal lejjebb, pár könyv közé néhány régi pergamenlapot tett, ami teli volt régies kézírással.

Aztán kiment, néhány szóval bezárta az ajtót és az udvar kapuját. Még egyszer szólt és az utca visszanyerte eredeti fényét.

Néhány perc sétával a parkban termett, odament két fához, amiknek a törzse között átfért egy ember.

Kézfején díszelgő gyűrűjét felmutatta, az opálkéken kezdett világítani, csakúgy, mint szíve mellett valami. Majd átment a két fa törzse között és eltűnt, mintha a szél fújta volna el minden egyes sejtjét.